Sosem szabad feladni!

A csinos és mosolygós mazsorettek fellépése mindig a zene, a tánc, a fiatalság igazi ünnepe. A most 16 éves Dia is egy ilyen vidám, sportos közösségnek, az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar és Mazsorett Csoportnak a tagja gyerekkora óta, és ebben még súlyos gerincproblémája sem tudta megakadályozni. Sportossága segített leküzdeni sok nehézséget betegsége idején is, és már néhány hónappal a sikeres műtéte után újra elkezdte a próbákat a csapattal. Amikor betegségéről kérdeztük, a vele történtek legfontosabb tanulságát úgy foglalta össze: egy pillanatra sem szabad feladni!

Mikor vették észre, hogy baj van?
Még óvodás voltam, négy éves, amikor egy szűrővizsgálaton észrevette az orvos, hogy púposan ülök, gerincferdülésem van. Kaptam beutalót ortopédiára, ahol scoliosist diagnosztizáltak nálam. Az első vizsgálaton 20 fokos volt a görbület, kezdetben javult, de aztán, ahogy nőttem, újra rosszabbodott, amíg végül két, 77 és 93 fokos görbület ki nem alakult.

Mit éreztél mindebből, mit jelentett a mindennapjaidban ez az elváltozás?
Műtét előtt már nehezebben mozogtam, a mazsorettezés is nehezebben ment, és a mindennapi tevékenységet is befolyásolta a görbület. Nagyon fáradékony voltam, a bal lábam zsibbadt, és a tüdőmet is nyomta a gerincem, ami miatt nehezebben kaptam levegőt.

Milyen kezelést kaptál?
A vizsgálat után elkezdődtek a konzervatív kezelések. Az orvos felírta az első korzettemet, mellette hetente úszni és gyógytornára jártam. Ezek ellenére sem javult a helyzet, ezért kineziológiai tapaszt kaptam. Amikor ez sem hozta meg a javulást, az utolsó lehetőség a műtét maradt, amit az Országos Gerincgyógyászati Központban hajtott végre Dr. Fazekas Béla, 2013 januárjában.

Nem lehetett könnyű mindezt tizenévesen átélni!
A mazsorett sokat segített, a társaim is támogattak lelkileg, meg maga a tánc is, elterelte a gondolataimat az előttem álló műtétről. Részt vettem scoliosis-táborokon is, meg scoli-bulin, ahol a gyógyult scoliosisos társaimmal való találkozás, a velük való beszélgetés lelket öntött belém. Az elején még nagyon féltem a műtéttől, és hogy mi, hogy fog velem történni, de a társaim nagyon sokat segítettek a műtétre való felkészülésben, és tanácsokkal láttak el.

Hogy érezted magad a kórházban?
A kórházban jól éreztem magam, mert mindenki nagyon pozitívan állt hozzám. A nővérekkel jóba lettem, akikre mindig mindenben számíthattam. Ha valami kellett, egyből mellettem voltak. A kórházban lévő pszichológussal a mai napig tartom a kapcsolatot. Fazekas doktor úr teljes mértékben felkészített mindenre, elmondta, hogy mire számíthatok a műtét alatt és után. Kedves és közvetlen volt végig, amíg ott voltam. Természetesen voltak rosszabb pillanatok is a lábadozás ideje alatt, de a személyzetnek és a látogatóimnak köszönhetően sikerült mindent átvészelnem.